INGYENES SEGÍTSÉG KEZDŐ VÁLLALKOZÓKNAK

Ingyenes segítség kezdő vállalkozóknak A mentorprogramot az innovációs szolgáltatásai keretében hirdette meg a NIH azzal a céllal, hogy segítsen a vállalkozásoknak ügyes-bajos gondjaik megoldásában. Egy vállalkozás sikere a végrehajtástól, kivitelezéstől függ, ehhez nyújtanak értékes támogatást az induló innovatív cégeknek a mentorok. A mentorok – nagy tapasztalattal rendelkező vállalkozások vezetői, szakemberei – a társadalmi felelősségvállalásuk jegyében díjtalanul segítik egy éven keresztül a rájuk bízott innovatív kezdő vállalkozásokat.


Ennek során megosztják velük szakmai tapasztalataikat, tudásukat, illetve útmutatást adnak a lehetséges fejlesztési irányok kijelölésében és sikerhez vezető út eléréséhez szükséges gondolkodásmód kialakításában.

Szakmai fórumot is létrehozott a NIH. A Mentor Klub keretében, melyeken mindig a vállalkozói lét egy-egy izgalmas kérdésével – például „Lépésről lépésre: hogyan jutunk el az ötlettől a szabadalomig?”, vagy „Hogyan teremthető elő egy kezdő vállalkozás induló tőkéje?” témával - foglalkoztak.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttműködési megállapodással design-mentorálás témakörben segíti a vállalkozásokat.

A projekt hosszú távú értékteremtésre kínál lehetőséget. Igényelhetnek tanácsokat, innovációs menedzsment, szabadalmi ügyekben, fejlesztésre és így tovább.

Nem szükségszerű, hogy a kezdő vállalkozás csak kis méretekben és a hazai piacban gondolkodjon. Bárki merjen nagyot álmodni. Például a mentorok kapcsolatrendszerén keresztül már találtak egy távol-keleti stratégiai partnert, aki a magyar terméket a 90 millió fős Vietnamban fogja piacra vezetni. Az együttműködés részleteinek kidolgozása előrehaladott állapotban van, de az alapokat máris sikerült egy Memorandum of Understaning (MoU)-ba foglalni. Továbbá igen komoly szándékkal egy befektető csoport is érdeklődik a projekt iránt.

Tehát a program célja elsősorban nem a vállalkozás méreteit veszi alapul, hanem a fenntarthatóságot, az ötletet. Mivel a mentorprogramot az innovációs szolgáltatásai keretében hirdette meg a NIH, a részletekről célszerű közvetlenül a hivatal honlapján első kézből tájékozódni. Kattintson ide

Azok az olvasóink, akik szeretnének hasonlóan jó ötleteket kapni  folytassák a tájékozódást az mlmadozas.hu honlapon. A weblap struktúrája úgy van kialakítva, hogy a regisztrált olvasók közvetlenül eljuthassanak olyan adatbázisokba, amiért máshol fizetni kellene.

Például ha valaki szeretne leinformálni egy céget, nem kell a "feketelistás" szolgáltatásért fizetnie. Megismerheti a vizsgálni kívánt cég mérlegadatait, beszámolóját, tulajdonosi hátterét, stb. Informálódhat arról, hogy van-e végrehajtás az adott cég ellen vagy esetleg felszámolási eljárás alatt van.  Informálódhat az egyéni vállalkozókról, egyesületekről, alapítványokról. Mindezt teljesen ingyen! Ne feledje, az erre a szolgáltatásra szakosodott honlapokon ezért általában 15.000.-Ft + ÁFA díjat fizet! Ami hab a tortán, ha ezeknek a szolgáltatóknak fizet, az ÁSZF-eket vizsgálva feltűnik, hogy múltbéli információkra vállalnak garanciát, akár 15 nappal megelőző állapotra. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan szolgáltatásért fizetnek, aminek hasznossága alaposan megkérdőjelezhető. 15 nap alatt bármilyen cégből kimenthető a vagyon! Tájékozódjon első kézből az állami adatbázisokból. Friss, naprakész információk INGYEN.

Azonban ezzel koránt sincs vége. Az mlmadozas.hu olvasói ugyanígy érik el a friss pályázati információkat is. Nem kell keresgélni, azonnal elérhetők a pályázati kiírások. Azok az olvasóink akik feliratkoznak a hírlevélre, rendszeresen kapnak levelet a kiírásokról, nem kell önállóan kutatniuk az adatbázisokban.

Az mlmadozas.hu nevével ellentétben nem csak a hálózatépítőknek szól, hanem minden vállalkozónak. Tény, hogy Magyarországon a vállalkozók nagy része kényszervállalkozóként indult. A rendszerváltást követően sorra szűntek meg a termelő üzemek, az állami szférában is folyamatosak voltak a leépítések. Eltelt 25 év és a helyzet mit sem változott, sőt sokak számára csak rosszabbodott.

Mára jelentősen megszigorodtak az állami hatóságok ellenőrzései, a kiszabható bírságok nagysága elrettentő méretűvé duzzadt. Ez jelentősen megnehezíti a kényszervállalkozó indulását, mivel azt sem tudja, mitől kell félnie. Ha nem minden mindegy alapon, amit nem tudok nem fáj mentalitással kíván elindulni a siker felé, a tanulással kell kezdenie. Az mlmadozas.hu szerkesztősége ezt a tényt hangsúlyozza és minden ennek van alárendelve. Alternatívát nyújt az olvasó részére, hogy MLM rendszerek építésével vagy hagyományos vállalkozás elindításával próbálja meg a stabil anyagi boldogulását megalapozni.

Társadalmi szerepvállalása a felvilágosításban és a segítségnyújtásban rejlik. Az olvasók számára reális képet alkot a kockázatokról és a forrásteremtés lehetőségeiről. Ezért hasznos olvasmány a már működő vállalkozások részére is.

A cikk folytatódik, azonban ez a tartalom csak a bejelentkezett olvasóink részére elérhető!

Regisztráljon itt:

Ha már regisztrált, jelentkezzen be a cikkek olvasásához, köszönjük!



Apa-fia viccek

Lehet valaki megértő, bölcs és okos, de ha nem tud játszópajtása lenni gyermekének, a felnövő fiú menthetetlenül eltávolodik a papájától. Az igazi élethosszig tartó apa-fiú kapcsolat a humoron alapszik.

Férj viccek

A férfiak az önirónia mesterei. Nem véletlen, hogy a jól sikerült vállalati bulik irigyelt sztárjai az erősebb nem képviselői. Melyik az a férfi, aki ne álmodozott volna a hantaboy magatartásból adódó népszerűségről? Tény, hogy a házasságnak is jót tesz, ha a férj néhány bókon kívül is tud örömteli pillanatokat okozni szerelmének.

Állatviccek

Háziállataink viselkedése sokszor megnevettet. Hasunkat csapkodjuk a vicces természetfilmeken, mivel az állatok az emberi tulajdonságok legjobb megtestesítői. Az állatviccek évezredes hagyományokkal rendelkeznek.

Egyház-vallás viccek

A vallásos emberek savanyúak, a legtöbb citromba harapott. Vajon igaz ez az állítás? Koránt sem. Sok vicc érthetetlen minimális bibliaismeret nélkül, mégis könyvtárakat lehetne megtölteni a jobbnál jobb egyházi viccekkel. A szójátékok szellemessége a világi viccírókat is megihlette.


Vállalkozóknak

Oktató csomag

  • AJÁNDÉK!

    Hitelcsapdába esett emberek jogorvoslati lehetőségei 2013
  • 12 hónapos MLMadózás tagság
  • MLM ABC bevezető tankönyv
  • MLM adózás jogszabályi környezete 2012-2013
Kinyit / Összecsuk

Aktuális cikkek

Gyik

Itt olvashatóak az oldallal és a témával kapcsolatos leggyakoribb kérdések és az ezekre adott válaszok!

Hasznos linkek

Fontos jogszabályok

FIGYELMEZTETÉS!

A jogszabályok folyamatosan változnak, ezért bármilyen nem hivatalos állami oldalon eltárolt törvényszöveg hitelessége megkérdőjelezhető.

Kattintson ide:

és használja a 100%-ban megbízható forrást.


Fontos jogszabályok:


  • KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  • Art. 2003. évi . XCII. törvény
  • Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
Kinyit / Összecsuk