ÁRFOLYAMGÁT ALÁÍRÁS STOP

Árfolyamgát aláírás STOP A Kúria 6/2013. számú PJE határozatának értelmezése nem azonos a jogászok és parlamenti képviselők körében sem. A FIDESZ politikusok nyilatkozatai teret kapnak a televízióban és a JOBBIK képviselői is felsorakoztak a bírálók között. Azonban Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben az árfolyamgát intézményét a legtöbb devizás pert vivő ügyvéd jól kitervelt csapdának tartja.


Magyarország sok ezer "devizahitelesének" nem ismeretlen Dr.Léhmann György ügyvéd úr. "Gyuri bácsi" neve mára fogalommá vált a sértettek és a jogász szakma köreiben. Számtalan nyílt levelet írt a kormány képviselőinek, a létező összes hatóságnak rendszeresen elküldi álláspontját. Levakarhatatlan kullancs a bankok nyakán.

Az árfolyamgát bevezetésekor azonnal jelezte, hogy a bankok tartozáselismerő nyilatkozatot iratnak alá az ügyfelekkel. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 5 millió forintot vett fel ténylegesen és abból már visszafizetett 2 millió forintot, a bank simán elismerteti vele, hogy még 8 millió forinttal tartozik. Ezzel az aláírással pedig eléri azt, hogy később az ügyfél ne tudja beperelni. Letelik az 5 év türelmi idő és ezer számra lehet újra elárverezni az ingatlanokat.

Dr. Léhmann György szerint:


"...a Ptk. 209. § 6. bek-e egyezően az európai joggyakorlattal a következőképpen szabályoz:
 
(6) Nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg.
 
Rájöttek arra, hogy amennyiben törvény – jogszabály – szentesíti az egyébként Európában már 1993. óta tiltott a tisztességtelen egyoldalú banki szerződésmódosítási lehetőséget úgy, ahogy azt a 2011. évi LXXV. tv. 4. §-a teszi, akkor nincs törvényes mód a törvényen alapuló tisztességtelenséget bíróság előtt vitatni.
 
Valamint azt is tudták, hogy a Ptk. 236. § alábbi rendelkezésére tekintettel némi mézesmadzagot elhúznak a szerencsétlenül járt adósok szája előtt, akkor egyúttal örökre le is mondathatják az adósokat az egyébként törvényes és eredményes megtámadási lehetőségüktől:
 
(4) A megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után a szerződést írásban megerősíti, vagy a megtámadásról egyébként írásban lemond.
Sajnos az adósokat fenti módon ismét sikerült rászedniük a bankoknak, és most már csak abban lehet reménykedni, hogy sokan lesznek, akik nem írják alá az árfolyamgátas szerződéseket."

 
Ennek a megállapításnak a jogosságát senki sem tudta eddig megcáfolni, ezért semmilyen hatóságtól, banktól nem indult eljárás ellene. Ez azért is fontos, mert a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos nyílt levelei, nyilatkozatai alapján számos támadás érte.

Mivel a mindenkori kormányok magatartása egyes érdekvédelmi szervezetek szerint nem más, mint pávatánc, érdemes kivárni az érintetteknek. Az Európai Bíróság ítélete hamarosan megszületik, ezt a pár hónap hamar eltelik. Ha igaza van Dr. Léhmann György úrnak és a kétkedő tömegnek, akkor az árfolyamgátba lépők magas száma csak a kormányzati propagandával megtámogatott megtévesztés sikerességét igazolja. 


Ezért az érintetteknek érdemes teljes terjedelmében elolvasni a Kúria állásfoglalását és az érdekvédelmi szervezetek érvrendszereit is megismerni. A parlamenti pártok közül a JOBBIK képviselőnek nyilatkozataira bárki rákereshet az interneten.

A cikk folytatódik, azonban ez a tartalom csak a bejelentkezett olvasóink részére elérhető!

Regisztráljon itt:

Ha már regisztrált, jelentkezzen be a cikkek olvasásához, köszönjük!



Apa-fia viccek

Lehet valaki megértő, bölcs és okos, de ha nem tud játszópajtása lenni gyermekének, a felnövő fiú menthetetlenül eltávolodik a papájától. Az igazi élethosszig tartó apa-fiú kapcsolat a humoron alapszik.

Férj viccek

A férfiak az önirónia mesterei. Nem véletlen, hogy a jól sikerült vállalati bulik irigyelt sztárjai az erősebb nem képviselői. Melyik az a férfi, aki ne álmodozott volna a hantaboy magatartásból adódó népszerűségről? Tény, hogy a házasságnak is jót tesz, ha a férj néhány bókon kívül is tud örömteli pillanatokat okozni szerelmének.

Állatviccek

Háziállataink viselkedése sokszor megnevettet. Hasunkat csapkodjuk a vicces természetfilmeken, mivel az állatok az emberi tulajdonságok legjobb megtestesítői. Az állatviccek évezredes hagyományokkal rendelkeznek.

Egyház-vallás viccek

A vallásos emberek savanyúak, a legtöbb citromba harapott. Vajon igaz ez az állítás? Koránt sem. Sok vicc érthetetlen minimális bibliaismeret nélkül, mégis könyvtárakat lehetne megtölteni a jobbnál jobb egyházi viccekkel. A szójátékok szellemessége a világi viccírókat is megihlette.


Vállalkozóknak

Oktató csomag

  • AJÁNDÉK!

    Hitelcsapdába esett emberek jogorvoslati lehetőségei 2013
  • 12 hónapos MLMadózás tagság
  • MLM ABC bevezető tankönyv
  • MLM adózás jogszabályi környezete 2012-2013
Kinyit / Összecsuk

Aktuális cikkek

Gyik

Itt olvashatóak az oldallal és a témával kapcsolatos leggyakoribb kérdések és az ezekre adott válaszok!

Hasznos linkek

Fontos jogszabályok

FIGYELMEZTETÉS!

A jogszabályok folyamatosan változnak, ezért bármilyen nem hivatalos állami oldalon eltárolt törvényszöveg hitelessége megkérdőjelezhető.

Kattintson ide:

és használja a 100%-ban megbízható forrást.


Fontos jogszabályok:


  • KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  • Art. 2003. évi . XCII. törvény
  • Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
Kinyit / Összecsuk